Kőváry Anett

Majdnem másfél évtizeden át naponta többször is elhangzott tőlem ez a mondat az ország különböző rádióiban. Hírszerkesztőként dolgoztam ma már nem létező állomásokon is, mindig is lételemem volt a közlés. Habár kicsi korom óta tévézni szerettem volna, ez végül nem adatott meg nekem, helyette a jógaszőnyeg lett az én képernyőm.

Mint a legtöbb oktató, én is a saját személyes traumáim által ismerkedtem meg ezzel a csodálatos világgal, ami a lehető legvarázslatosabb módon, saját tapasztalások útján tanít. Nincs még egy olyan hitrendszer, mely akkora teret adna az önmegismerésnek és önkiteljesedésnek, mint a jóga.

A rendszeres gyakorlásnak, az ászanázásnak, a meditálásnak, a légzőgyakorlatnak és a jógafilozófiának köszönhetően egyre többet tudtam meg magamról, és egyre több területen tanultam meg meghaladni a családi mintáimat, a programot, mely az évtizedek alatt ámokfutás szerűen irányította a cselekedeteimet. Ez a folyamat természetesen még mindig tart, hiszem, hogy soha nem is ér véget, de már nem tartok attól, amit az önismeret jelent, nem ijedek meg semmitől, amit újonnan tudok meg magamról.

A kezdeti próbálkozásokat, az ismerkedést a jógával sokan nem sorolják a fontos állomások közé, pedig még annak az órának is jelentősége van, amire nem is emlékszünk. Ennek köszönhetően tudok ugyanis együttérezni azokkal, akiknek több idő kell ahhoz, hogy érteni és érezni kezdjék a jóga hatásait – mert nálam sem jött azonnal a jóga csodája. Most már tudom, hogy akkor is jógázunk, amikor nem is gondolnánk, hogy jógázunk – az ászanázás mellett ezt szeretem átadni a gyakorlóknak minden órámon.