Astanga – kötöttség, vagy szabadság?

Astanga – kötöttség, vagy szabadság?

Szerdánként járok gyakorolni egy oktatóközpontba, ahol engem tanítanak. A saját gyakorlásom az Astanga vinyásza jóga. Ez egy dinamikus, erőteljes jóga irányzat, aminek az alapja szintén a hatha jóga. Kötött sorozatok(at) gyakorolunk, amelyek során a rendszeres ismétlés és az ászanák összehangolása a légzéssel segíti a befelé figyelést.

A meditatív tudatállapot tulajdonképpen már mozgás közben létrejön.

Ez a fajta gyakorlás nem vezetett, ami azt jelenti, hogy az oktató már nem irányítja az órát, csak javít.

Az az érdekessége az egésznek, hogy

az ászanák állandó ismétlődése, egymásutániságuk a kötöttség helyett éppen azt a fajta szabadságot teremti meg, ami kiszakít a mindennapok áramlásából, problémáiból és gondolatok nélkül időzhetsz el a saját világodban.

Az óra után az oktatónk (aki egyébként a nemzetközi jógaoktató képzésünk vezetője is) megkérdezte, hogy hogy érzem magam, érzem-e a fejlődést.
Mondtam neki, hogy minél többet gyakorolok, annál többet javít, és úgy érzem szétesik a sorozatom. Azt válaszolta, hogy e miatt ne aggódjak, tejesen természetes dolog, hogy a közös gyakorlás során olyan hibák is kijönnek, amikre az ember otthon, önállóan nem figyel. Esetleg észre sem veszi őket.

1. „A jóga nem kötöttség. A jóga szabadság.” (Pattabhi Jois)

2. A jó pap is holtig tanul, avagy soha, de soha nincs vége a törekvésnek. (Mindig lesz nálad jobb, mindig lesz elérhetetlennek tűnő, vágyott ászana.)

2.  Fontos, hogy bármilyen szinten vagy, válassz egy (számodra) hiteles oktatót, akinek a véleményét feltétel nélkül elfogadod!

3. Gyakorolj rendszeresen! Ha teheted alkalmanként oktatóval is, mert annak ellenére, hogy a jóga a befelé figyelés tudománya, a fejlődésben mégis nagy segítségedre lesz a “mestered”.

4. Soha nem fogod elérni amit szeretnél. 🙂 Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy aktuális állapotodhoz képest mindig többre és többre vágysz majd. Egyszerűbb ha már az elején elengeded az elvárásokat, és egyszerűen a pillanat szépségéért gyakorolsz.

5. Az előző ponthoz szorosan kapcsolódik, hogy légy hálás! A jóga nem szólhat az örökös magaddal szemben támasztott elvárásról, vagy elégedetlenségről. Első sorban légy hálás, hogy minden lehetőséged, és képességed megvan ahhoz, hogy gyakorolj. Állj a szőnyegre nap, mint nap azzal a tudattal, hogy boldogsággal és megelégedettséggel tölt el pusztán a jógázás lehetősége. 🙂

Ne gondolkozz sokat! 🙂 A jóga egyszerű. 🙂